Stresszkezelés a gyümölcsösökben

2022. szeptember 20.

Ahogy változik a klíma, a gyümölcsfákat is egyre több stressz éri. Ha ezt nem kezeljük megfelelően, az mind a termésmennyiség, mind a minőség csökkenéséhez vezet.

A stressz, mint amúgy a legtöbb dolog a világon, olyan igazi magyar "találmány". Távol áll tőlem a demagóg nemzeti önteltség, de így van. 1907-ben született egy magyar ember - már ha magyar az, akinek az apja magyar, merthogy az édesanyja osztrák volt - akit úgy hívtak, hogy Selye János. Komáromban nőtt fel, majd orvosnak tanult. 1936-ban jelent meg az első nagyhatású publikációja a világ vezető élettudományi szaklapjában a Nature-ben, ami azonnal az elsőszámú stressz szakemberré tette. A '60-as években nem volt nagy divat a nyugatra telepedett magyarok könyveit kiadni hazánkban, viszont Selye János "Életünk és a stressz" című könyve 1964-ben jelent meg nálunk magyarul. Azóta ez az elsőszámú hivatkozási alap stressz ügyben.

A stressz az egyik olyan tipikus szó, amelynek mindenki ismeri a jelentését, de senki nem ismeri igazán. Ha megkérdezünk tudósokat, hogy mi a stressz, mindenki mond valamit, mindenki mást és mindenkinek igaza van. Ezt amúgy a megboldogult akadémikus tanáromtól, tisztelt mentoromtól, Tomcsányi Páltól hallottam. Amúgy neki 3 fia született, akik küzül az egyik hazánk egyik - ha nem a - legjobb gyümölcstermesztője.
Szóval az a lényeg, hogy ha a növény környezeti feltételei eltérnek az optimálistól, az stresszeli. Minél jobban eltérnek, az annál jobban stresszeli. Ha a növény a túlélésért küzd, akkor a termésminőség és a mennyiség természetesen... hát nem éppen javul. Amíg nem érik meg a termés, a növény a termésre koncentrál. Betekarítás után, amíg még jó az idő, a növény bőszen tartalékol. Minél több a növény tartaléka és minél jobb a kondíciója, annál jobban képes ellenállni a stresszhatásoknak és annál kisebb a stressz okozta kár.

A fentiekből pedig az következik, hogy nagyon fontos a növény megfelelő kondícióban tartása és olyan körülmények megteremtése, hogy a növény ellenálló legyen. Erről a témáról tartott gyakorlati szakmai tájékoztatást Daoda Zoltán és Szabó István Erdőteleken a B-Agro gyümölcsösében az érdeklődő termelőknek. Zoltán, mint az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója természetesen a talaj oldalról közelítette a témát. A megfelelő mikrobiológiai talajállapot a jó növénykondíció és stressztűrőképesség alapja, hiszen a legtöbb tápanyagot csak életteli talajból tudja fölvenni a növény és a tápanyag pedig a normális növényfejlődés egyik fő eleme. A másik a víz. A talaj szervesanyag tartalmának a növelése javítja a talaj vízmegtartó- és vízszolgáltató képességét, ezt pedig megfelelő technológiával és mikrobiológiai támogatással segíteni tudjuk. A mikrobiológiai talajtakarás egy új lehetőség, ami azt jelenti, hogy egy talajalgát tartalmazó készítményt az Algater-t kell a talajfelszínre permetezni. A benne lévő élő algák pedig egy szemmel is látható halványzöld szövedéket képeznek a legfelső talajrétegben a talajszemcsék között. Ez az élő szövedék egyrészt megakadályozza illetve nagyon jelentősen csökkenti az erózió és a defláció kockázatát, másrészt növeli a talaj vízmegtartó képességét. Ezt a pozitív hatást pedig úgy nyújtják az algák, hogy közben semekkora víz- vagy tápanyagkonkurenciát nem jelentenek a termesztett növénynek. A másik algakészítmény az AGRO.bio kínálatában az Algafix, amelyet a lombozatra kell permetezni és ez a termék a növény fejlődését segíti, javítja a biológiai folyamatok hatékonyságát és a növény stressztűrő képességét. Az őszi szezon aktualitása pedig a gyümölcsfák telepítéséhez ajánlott mikorrhiza termék a Symbivit. Ez a növény egész életére szóló támogatást nyújt azáltal, hogy a mikorrhiza gomba és a növény közötti szimbiózisnak köszönhetően többszörösére nő a növény tápanyag- és fízfelvevő képessége. A telepítéskor Symbivit-tel kezelt gyümölcsfák szemlátomást gyorsabban fejlődnek és legalább egy évvel korábban adják ugyanazt a termést. Ezt követően pedig sokkal jobban ellanállnak a környezeti stresszhatásoknak, elsősorban a szárazságnak, mint a kezeletlen növények.
Szabó István - ő van a felső képen a piros felsőben - a Pro Feed üzletág vezetője pedig azokat az innovatív, növényélettani folyamatokat segítő lehetőségeket ismertette, amelyek javítják a növény azon képességét, hogy a betakarítás után a növény minél több tartalékot tudjon képezni, mert ez az alapja a kondíciónak és az ellenálló képességnek.

Végezetül: az a helyzet, hogy hozzá kell szokni, hogy ha úgy termesztjük a növényeket, gyümölcsféléket különösen, mint 40 évvel ezlőtt, akkor nem azt az eredményt fogjuk kapni, mint akkor, hiába ültettünk azóta esetleg bőtermő, vagy szebb- vagy finomabb fajtát. A növényeket sokkal több-, erősebb- és hosszabb ideig tartó stresszhatások érik. A termsztőnek rövid távon lehet szerencséje, de hosszú távon, akárcsak 5-10 év tekintetében csak akkor tud sikeresen gyümölcsöt termeszteni, ha kihasználja az új biológiai- és főleg mikrobiológiai innovációk nyújtotta előnyöket.

Bónusz trekk: Ha azon töprengne a Tisztelt Olvasó, hogy mi az a fehér négyzet a földön Zoltán lábánál, akkor elárulom: Ez nem egy valahonnan ottfelejtett hulladék lap, hanem ezzel az 1 négyzetméteres lappal azt a megdöbbentőn hangzó tényt szemléltette Zoli, hogy a talaj minden négyzetmétere fölött van a levegőben 5,6 tonna nitrogén. Talajbaktériumos oltással és megfelelő talajállapot fenntartásávan a hasznos mikroorganizmusok ebből az 5,6 tonnából nem keveset építenek be a sejtjükbe, majd adják át a növénynek. Ez a hektáronként legalább 60 kg N növénytápláló hatás a felvehető formába hozott mintegy 35-35 kg foszforral és káliummal azt jelenti: A mai műtrágyaárak mellett a BactoFil-os talajbaktérium oltás, már csak a tápanyag szolgáltatás miatt is többszörösen megtérül, és akkor jön csak a növénykondíció és az ellenálló képesség. Ennyi dióhéjban.



« Vissza

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie ! A bejelentkezéshez regisztráció szükséges.

Hozzászólások

 Felhasználó: Amelio 2023 február 01. @ 11:38:10 
Újra szemlekörök!

Részletek: www.agrobio.hu
 
 Felhasználó: Amelio 2022 október 26. @ 21:05:45 
Ez egy újabb teszt, remélve, hogy minden ok.
 
 Felhasználó: szilvi 2022 október 25. @ 09:51:28 
Teszt hozzászólás