A Talajok Nemzetközi Évének záró rendezvénye

2015. december 14.

Az MTA Agrártudományok Osztálya és a Magyar Talajtani Társaság rendezte a Talajok Nemzetközi Évének záró rendezvényét 2015. december 4-én az Akadémia nagytermében. 

 

Várallyay György az MTA rendes tagja, a magyar talajtudomány kiemelkedő tudósa éppen a talajévben ünnepelhette a 80. születésnapját. Fiatalokat megszégyenítő lendülettel tartotta meg a magávalragadó előadását, ami nekem némileg megmagyrázta, hogy miért ragadott el sokakat ez a szép hivatás és miért követte olyan sok tehetséges fiatal a professzor urat ezen a tudományterületen.

Várallyay professzor, Szabó Marcell, a jövő nemzedék érdekeinek a védelmét ellátó biztos helyettes előadása után – ami arról szólt, hogy a jövő nemzedék védelmének alapja, hogy megmaradjon a termőtalaj és ebben a kérdésben az Alapvető Jogok Biztosi hivatala azt teszi, hogy igyekszik összekötni a talajos szakmát a politikai döntéshozókkal – nagy lelkesedéssel konferálta föl Michéli Erika professzorasszonyt a Magyar Talajtani Társaság elnökét a talajév eseményeit bemutató előadására.

 Michéli Erika sorba vette a talajév legfontosabb eseményeit. A Magyarországon zajlott rendezvények közül kiemelkedőnek értékelt két szakmai eseményt. Az egyik az FM és a FAO által március 9-én tartott konferencia volt a minisztérium dísztermében, amelyen többnyire a szakmai szervezetek vezetői és politikusok vettek részt. A másik – amelyet a professzorasszony különösen nagyra értékelt – a „Talajközpontú Termelés Konferenciája” volt május 19-én Budapesten a Holiday Inn Hotelben. Ez azért volt a talajév egyik legfontosabb eseménye, mert elsősorban azokhoz szólt és azok vettek részt rajta többnyire, akik a termőtalajon gazdálkodnak és akiken leginkább múlik az, hogy a termőtalaj megmarad és javul, vagy pusztul és tönkremegy.

Michéli Erika kivetítette a talajév eseményeit támogató cégek logóit, megköszönte a segítségüket és mint a Talajtani Társaság Elnöke, ő is megismételte Várallyay professzor intelmét, hogy a talajév hivatalosan ezzel az eseménnyel véget ért, de a talajainkért ezután is tenni kell, mindenkinek a maga lehetőségei szerint.

A rendezvény után Michéli Erika megmutatta az érdeklődőknek azt a meglehetősen új eljárással készült talajmonolitot, amellyel előtő nap érkezett haza Kenyából. Ez a szép kis talajmetszet kiemelkedő szakmai jelentőséggel és tanulsággal bír. Azt mutatja, hogy az évmilliók alatt kialakult kiváló talaj évezredek alatt akkor is tönkre mehet, ha az ember egyáltalán nincsen rá hatással. Arra figyelmeztet, hogy a talaj olyan érték, amelyet akkor is el lehet veszteni, ha vigyázunk rá, ha pedig ezt nem teszi az emberiség, akkor olyan gyorsan elveszíti a lába alól az élelmet jelentő talaj, mint a kisgyerek a marék homokot, amelyet egyik markából a másikba öntöget. Ez a talamonolit amúgy a Thai uralkodó II. Rama ajándéka lesz, aki a talajok világnapjának és a talajévnek a kezdeményezője volt és aki a világ egyik legnagyobb természetvédője.



« Vissza