Zöldebb fű kell? Műtrágyázz!

A kis falunkban manapság 3 dolog foglalkoztatja igazán az ivarérett korú férfi lakosságot. 1.: kinek milyen a kertben – pláne az utcáról is látható előkertben – a füve. 2.: kinek milyen lesz az idei bora. A harmadik is érdekes amúgy, de az kicsit más jellegű téma, meg nem is ide való. Lényeg a lényeg, hogy a Feri bácsi mondja a bolt előtt, hogy nem érti, hogy mi van, mert már két hete locsolják a füvet, mint az állat, mégse zöldebb semmivel, mint a másoké, sőt. „Műtrágyázni kellene” – mondtam – aztán elmeséltem, hogy mi hogy szoktuk, meg gondoltam, hogy leírom, hátha jól jön valakinek.

A kerti pázsit akkor néz ki jól, ha legalább hetente lenyírják. Nekem nem tetszik a túl rövidre vágott fű, meg a fű is szereti, ha van némi levélfelülete, úgyhogy akinek állítható a vágásmagasság a gépén, az legalább tavasszal ne a legrövidebbre állítsa. A szép fűhöz kell a víz, ez nem kérdés. A menők automata öntözőrendszert építettek, ami kényelmes és jó, nekünk speciel nincs ilyen, mert mi szeretünk locsolni slaggal. A víznek viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy lefele szeret szivárogni, úgyhogy a locsolás amint átcsap akkora adagba, amit már nem képes megkötni a fű gyökérzónájának a földtömege, akkor a lefelé szivárgó víz viszi magával a kioldott tápanyagot is, ami viszont hamarosan hiányozni fog a fűnek. A gyakori nyírással is az van, hogy az összes tápanyag, ami belekerült a levágott fűszálakba, az a talajból jön ki, úgyhogy a történet a következőképpen néz ki:

Minél többet locsolunk, egyrészt annál több tápanyag mosódik lejjebb, mint ahol a fű gyökerei vannak. Másrészt minél többet locsolunk, annál jobban nő a fű és annál gyakrabban kell nyírni, vagy ha hetente nyírjuk, akkor többet vágunk le és ezáltal annál több tápanyag kerül ki a talajból a levágott fűvel. Vagyis, minél többet locsolunk - ha közben nem műtrágyázunk - annál hamarabb elfogynak a tápanyagok a földből és a locsolás ellenére lelassul a fű növekedése, majd sárgulni kezd.

Amikor a fű üde-zöld színe megkopni látszik és átmegy olyan megfáradt sárgászöldbe, akkor az egyértelműen a nitrogénhiány tünete. A nitrogén a fű legfontosabb tápeleme, hiszen termést – de még magot sem – nem kell hoznia, csak a zöld levele a lényeg. A nitrogén pedig, kell a zöld színt adó klorofill molekulába, mivel abban a magnézium körül négy nitrogénatom is van. Szóval a műtrágyázás főcsapása mindenképp a nitrogénpótlás a fű esetében, de azért az sem hátrány, ha még megtoljuk pár másik tápelemmel is.

Mi úgy műtrágyázzuk a füvet, hogy…                                                                                                            

1.: veszünk némi műtrágyát – nem a legpuccosabb, szép zacskósat, hanem amiben van elég tápanyag, meg oldódik is. Az oldódás amúgy jól ellenőrizhető, ha pár szemet bepottyantunk egy üvegbe, engedünk rá egy kis vizet, aztán megrázzuk. Ha a szemcsék ott figyelnek, akkor az kevésbé bíztató, ha viszont feloldódott a műtrágya, akkor a fűben is fel fog, a locsolás alatt. Mi a kevert koktélban bízunk, műtrágya ügyileg is. A kezemben látható szemcsék közül a világosabbak nitrogént tartalmaznak, meg egy kis kalciumot és egy kis magnéziumot. A sötétebb szemcsékben foszfor és kálium is van, meg némi mikroelem. Talán látható, hogy a szép egyenletes kis gömböcskék szépen keverednek és öröm lesz kiszórni.

2.: műtrágya adagolás – nem kell azért betúlozni a műtrágyaadagot, pláne nem az egyszerre kijuttatott mennyiséget. Szerintünk 100 négyzetméterre 5 kiló műtrágya bőben elég. Természetesen nem egyszerre, hanem az egész szezonra - április elejétől szeptember végéig. Indításnak kiszórhatjuk a felét, aztán később havonta fél-fél kilót. A fú így szereti…

3.: műtrágya kiszórás – a bevállalós virtigli kertész, vagyis a magamfajta, fogja, kiméri egy vödörbe, aztán belemarkol és szépen kiszórja kézzel. Simán meg lehet csinálni, még szórakoztató is. Ha fogunk egy marék műtrágyát és feldobjuk magasra, akkor az olyan szép egyenletesen elszóródva esik le, hogy öröm nézni. Amúgy a műtrágya nem bántja a kezet, kiszórás után azért meg lehet mosni. Aki szereti komplikálni a dolgokat, meg menőzni a szomszéd előtt, vagy csak a kutyát akarja szórakoztatni, az vehet egy cuki kis kézi műtrágyaszóró berendezést. A felső képen látható zöld szerkezet pont azt tudja kicsiben, mint egy nagy szántóföldi műtrágyaszóró. Meg kell fogni bal kézzel, a jobbal meg tekerni rajta egy kis tekerőt, ami forgatja a röpítő tárcsát a kis tartály alatt. Még a tartályban is van egy kis forgó izé, ami a kiömlőnyíláshoz tereli a szemcséket. Még a nyílás is 5 fokozatban állítható, úgyhogy a mikrogranulától a nagyobb szemcsékig minden kiszórható vele. Amúgy ez a kis szerkezet tényleg nagyon egyenletesen szór. Igazából kézzel nem tudom ilyen szépen kiszórni, mint ahogy a képen látható kislány – aki amúgy videó blogger – megcsinálta. Ha van kutya a családban, akkor azt is érdemes bevonni, mert a kutyák tényleg szeretik nézni, ahogy a kis szemek repülnek szanaszét.

Akinek ez a módszer nem felel meg és/vagy nem akar kézzel bajlódni és nincs ilyen szórója, az ezt tegye: Kell egy locsolókanna. Ha 10 literes, akkor azzal kábé 10 négyzetmétert lehet szépen megöntözni. Teszünk kábé 20 deka műtrágyát a kannába, aztán ráengedjük a vizet. Ha jó az anyag, akkor az fel is oldódott, mire megtelik a locsolókanna. Ezt szépen kilocsoljuk a fűre, aztán még sima vízzel jól belocsoljuk. Természetesen a szilárdan kiszórt műtrágyát is alaposan locsoljuk be.

Hetente nyírás, ha nem esik az eső és nagy a meleg, akkor szinte minden nap locsolás és havonta egy kis műtrágyaszórás… a fűzöldítés ennyi dióhéjban.