Kiskőrösi szőlős szeánsz
A Kiskörös környéki szőlősgazdák a Szentpéteri borházban tartott összejövetelen hallgatták meg a tápanyagellátással, a növényvédelemmel és az új jogi szabályozással kapcsolatos aktuális tudnivalókat.
Úgy alakult, hogy az alföldi borok presztízse némileg különbözik egyes „történelmi borvidékek” borainak a presztízsétől, ezért aztán a presztízsre szomjazó kifinomult borsznob fókuszában sem az alföldi borok szerepelnek. Ezért aztán az alföldi borászoknak kicsivel jobban kell igyekezni. Szép egészséges szőlőt kell nevelni és a termésből szép tiszta ízű, fajtajelleges borokat kell készíteni. Jó példa erre Szentpéteri Attila kiskőrösi pincészete, amely otthont adott annak az összejövetelnek, amelyen a közel 70 környékbeli szőlőtermelő hallgatta meg a Fertilia Kft. kertészeti üzletágának tápanyag ellátási javaslatait illetve ajánlatát.
Régi igazság, hogy az éhező tőkék nem képesek sem megfelelő mennyiségű- de főleg nem megfelelő minőségű termés kinevelésére. Az igényes alföldi szőlősgazdák, az elmondásuk szerint, szinte mindnyájan használnak szerves trágyát – ami nem általános Magyarországon – hiszen a megfelelő talajszerkezet csak szerves trágyával biztosítható. A szerves trágya viszont nem oldja meg teljes mértékben a tápanyagellátást, sőt nem is az az elsődleges célja, hanem a szerkezetjavítás. A szőlő tápanyagigényének a kielégítése csak jó minőségű és megfelelő összetételű műtrágya használatával oldható meg. A legkorszerűbb tápanyag ellátási módokról és a Fertília Kft. kiváló műtrágyáiról beszélt a résztvevőknek Noel Gábor a cég kertészeti üzletágának a vezetője (felső képen, világos ingben). A Fertilia műtrágyáiban lévő Rizodyne talajaktivátor a talajélet dinamizálásával segíti a tápelemek jó hasznosulását. Ez nem csak a termés miatt lényeges, hanem azért is, mert a mind makro-, mind mikroelemekel ellátott szőlő a betegségekkel szemben is jobb ellenállóságot mutat, tehát a növényegészséget is kedvezően befolyásolja.
Természetesen hatékony növényvédelem nélkül a szőlőtermesztés is elképzelhetetlen, hiszen jó bor csak életteli talajon termett, egészséges fürtökből készíthető. A Belchim növényvédő szerei megfelelő védelmet biztosítanak még fokozott fertőzési nyomás esetén is.
Lasztovicza Gabriella, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Növény és Talajvédelmi Osztályának munkatársa arról beszélt, hogy milyen új követelményeknek kell megfelelni ez évtől a szőlősgazdáknak. Szerződést kell kötni például a növényvédőssel és a permetezőgépet is be kell majd vizsgáltatni. Az a lényege amúgy az új jogszabályoknak, hogy a a növényvédelmi munka még biztonságosabb legyen mind a felhasználó, mind a fogyasztó számára.
A kiskőrösi szőlős szakmai program mi mással zárulhatott volna, mint a Szentpéteri borpince borainak a kóstolásával. Kiváló borok voltak, a hasznos szakmai program méltó kísérői.
« Vissza