Ihaj csuhaj igyá má…

Mark barátommal összejöttünk, hogy megigyuk a szezon első forralt borát és megemlékezzünk a nemrég elhunyt Dr. Urbán Andrásról, aki a Kertészeti Egyetem tanára majd a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgatója volt és vezetőségi tag szinte valamennyi hazai- és számos nemzetközi szőlős-boros szervezetben. Ő volt az első főnököm, akit könnyű volt szeretni és volt miért tisztelni. Kiváló, nagy tudású és józanul gondolkodó szakember volt, akit talán éppen ezért, mint ha nem annyira kedvelt volna a feltörekvő borlobbi. Meg azért sem kedvelte mindenki, mert a jellegtelen borra az mondta, hogy jellegtelen, meg az ostobaságra, hogy ostobaság. Kedves András, nyugodjál békében és amíg szőlő lesz az országban, a virtigli borivók bizonyosan jó emlékezetükben őriznek.

 Szóval arculati kézikönyv. Nézegettük a Márkkal, próbáltunk találni benne valami jellegzetest, valami pozitívot, valamit, ami egy kicsit is kilóg a jellegtelen giccstömkeleg alulmúlhatatlanul kommersz világából és a magyarosságot csak kalocsaival bemutatni képes ötlettelenségből. Lehet, hogy a mi hibánk, lehet, hogy nem, de nem sikerült. Szerintünk a hajánál fogva, fájdalmasan előrángatott kalocsai minta nettó marketing gagyi, sőtmitöbb ciki. A szlogen pedig nem attól jó, ha értelmetlen. Arra gyanakodtunk, hogy a szlogenalkotó igyekezett megdolgozni a pénzéért, ezért mint ha azt próbálta volna meg kifejezni, hogy a magyar bort a borászok szenvedéllyel készítik és ettől a borivó majd azt gondolja, hogy ettől jó. Kár, hogy nem sikerült, sem értelmesnek, sem egyedinek lenni. Mondta is a Márk gyerek, hogy ezt a szlogent gyakorlatilag bármire rá lehetne írni, a savanyúságtól a csoki pudingig, de az élelmiszergyártók nem ostobák, nem is írja senki sehova. Magyar bor, szenvedéllyel töltve. Erről ennyit. Azonban a kézikönyv (összesen 28 oldalas) alkotói nem elégedtek meg ennyivel és megalkották az angol változatot is. Wines – kalocsaimintás borosüveg forma – Hungary – Passion Inside. Hoppácska, ez nem semmi. Erre bizonyosan ráharap a nagyérdemű külföldi borivó. A passion inside gondoljuk azt akarja jelenteni, hogy szenvedély belül, de dühöt is jelenthet, meg szenvedést is. Mondtam is a Marknak, hogy most már hagyjuk abba ezt a szenvedést, meg a foglalkozzunk a forralt borral.

 Szóval forralt bor. Szerintem a harddiszkontokban kapható jóárúsított ausztrál vörösborok kiválóan megfelelnek erre a célra is. Külön előny, hogy nem kell dugóhúzó, mert simán le lehet csavarni a kupakot. Egyszerű, olcsó és jó és valamiért nem pakolják teli a címkét kenguruval, meg koalamacival. Beöntöm a hétésfél decit egy fazékba, megy rá kábé ugyanannyi víz, majd belekarikázok egy-két narancsot, és/vagy citromot, természetesen hámozva. Teszek hozzá cukrot és/vagy mézet, ahogy van otthon, érzéssel, pár evőkanállal, inkább többet, mert abból baj nem lehet. Ha van egy kis vaníliás cukor, az mehet, de a fűszeres polcot nem borítom bele. Felteszem lassan melegedni, vigyázva, nehogy forrni kezdjen a forralt bor, mert az kicsinálja. Amikor már forrósodni kezd, belelógatok 2-4 teafiltert. A bergamottos ízesítésű klasszikus fekete tea a nyerő szerintem. Ha van otthon mazsola, vagy aszalt szilva, vagy aszalt meggy, az is mehet a fazék aljára. Most éppen nem volt, de ez az ital így is teljesen jó. És mit lehet enni hozzá? Szerintem bármit. Szerintem a melegszendvicskrémmel megkent kiflikarikák némi reszelt sajttal kicsit sütve teljesen jó volt. Nem is kellett mondogatnom Marknak, hogy ihaj csuhaj igyá má. Mark viszont megnyugtatott, hogy attól még lehetünk magyar, ha hányunk a kalocsai mintás tornacsukától, meg a kalocsai mintás mobiltelefon toktól, meg a kalocsai mintás borarculattól.