Rozébort iszol, Zsuzsi-e vagy?

Volt idő, amikor még azok közé tartoztunk Márkkal, akik a vállukon vitték a magyar szőlő-bor ágazatot. Legalábbis a borfogyasztás vonatkozásában, ugyanis ritkán telt úgy el hét, hogy 1-2 üveggel le ne gurítottunk volna, ráadásul nem is a legolcsóbb borokból. Szép idők voltak, szerettük a bort, aztán lassacskán kezdtük úgy érezni, hogy a bor már nem szeret minket és az egyoldalú szeretetünkkel mi vagyunk a cikik. Ahogy telt múlt az idő, rádöbbentünk, hogy van élet a boron túl és beszélgetni meg hülyülni úgy is lehet, ha közben likőrös kávét vagy likőrös teát, nyáridőben likőrös gyümölcslevet iszunk. Egyszer, amikor a deci tojáslikőrt öntöttük fel a 2 deci tejjel, mondta a Márk gyerek, hogy ez nagyon finom, de mások előtt ne csináljuk, mert azonnal ránksütik, hogy Zsuzsik vagyunk.

 Lényeg a lényeg, Márk kint volt osztrákban, konkretice Bécsben, ráadásul vonattal. Indulás előtt az állomás mellett/közelében talált egy viszonylag nem kis borboltot, ahol konkretice 158 borvidék/borászat – annyira nem érdekelt -  boraiból lehetett választani. Magyar természetesen nem volt közte, Mark persze rákérdezett, mire mondták, hogy rendelni tudnak magyar bort, ha netán kell, mert amúgy nem szokott. Mark meg mondta, hogy ne rendeljenek, csak kérdezte és vett két üveg hülyének is megéri árra leakciózott osztrák rozét, nekem ajándékba. A vonaton aztán az egyiket megitta, a másikat viszont együtt ittuk. A jellegtelen illat és a némileg borra emlékeztető savanykás íz kiváló hangulatot teremtett a magyar bor vészkorszakán való kesergéshez. Hogy a bor már nem szeret minket? Ez hülyeség. Talán a borászok nem szeretnek már. Lehet, hogy ez is hülyeség, viszont az talán nem, hogy szerintünk a legtöbb borász olyan szakmai magaslatokba kapaszkodott föl, ahol a lekerekített savak és a szögletes ásványok szférájából már nem látszunk mi, a borivó. Szerintünk az a baj, hogy a borászoknak mindennel baja van. Baj van az olcsó olasz tömegborral, az Unióval, meg az időjárással, meg a magunkfajta egyszerű pórral, aki megissza a jóízű, ezeralatti árú ausztrál vöröset a harddiszkontból. Lassan a magyarságunkat is megkérdőjelezik, amikor beleiszunk az importborba. De a legrosszabb bor is elfogy egyszer és a demagóg kesergésünket is elnyomja a vérünkbe szívódó etilalkohol. Az Agrocafé szösszenetének a végére megpróbáltunk keresni valami pozitívat. Az osztrák rozé színvilága kiváló hátteret ad a zöld poloskának. Ugye milyen szép…