PortaGéza ante portas

Sokáig, sokan Oportónak ismertük a Portugiesert és a legtöbben akkor kezdtük el szeretni és váltunk a rajongójává, amikor a villányi borászok megmutatták, hogy mi van ebben a fajtában illetve mit kell vele csinálni.

A ’90-es évekből nagyjából az maradt meg bennem, hogy nagyon unalmas politikai műsorokat nézek a tévében és nagyon izgalmas és különleges borokat iszogatok.

A ’90-es évek a magyar borászat nagy korszaka volt, amikor a semmitmondó nagyüzemi borászvegyészetek szirupgőzös világából (tisztelet a kivételnek) hirtelen előbukkantak azok a pincészetek, akik a minőségi borkészítésben látták a jövőjüket.

STOP – VISSZA – ÚJRAKEZDEM.

A ’90-es évek a villányi borászok nagy korszaka volt. ’91-ben, egy villányi borász - Tiffán Ede - lett az Év Bortermelője. A következő 6 évben annyiszor ment Villányba ez a rangos elismerés, mint az ország összes borvidékére összesen. A villányi borászok soha sehol nem látott módon tudtak egyenként is hatalmasat alkotni, miközben meglepő összetartással húzták egyre feljebb egymást és a borvidéket. Mintha ösztönösen megérezték volna, hogy mi az, amit úgy hívnak, hogy „közösségi bormarketing”.

Az Oportót vagy Portugiesert korábban nem is szerettem különösebben, főleg azt nem, amit csináltak belőle. A legszuperebb hábékon (házibuli) is utáltam, amikor előkerült a bikavér, ami önmagában szerintem alulról súrolta az ihatóság határát, vébékának pedig (vörösboroskóla) kár a kóláért. Annál még az Orgovány-Izsák-Akasztó „aranyháromszög” epicentrumában zajló borászati műveleteket is őszintébbnek és férfiasabbak gondolom, mint amikor fogják a Kékfrankost, rázuttyantják a Portugiesert, esetleg megküldik még egy kis Cabernet-vel, vagy Merlot-val, vagy ami vörösbor éppen van a közelben, aztán igyad jámbor, nesze neked bikavér.

A Portugieser amúgy Villány legjellegzetesebb szőlőfajtája, amit a 18. században oda költöző svábok honosítottak meg. Ha megnézzük a Portugieser Du Monde borverseny aranyérmeseit, akkor teljesen egyértelmű, hogy más borvidék megközelíteni sem tudja Villányt a Portugieser kiválóságának a vonatkozásában. Nem látszik a címke azon része, ezért megemlítem, hogy a képen látható bor – Bock József PortaGéza bora – elnyerte a Portugieser Du Monde aranyérmét.

 Amikor a gólyák jönnek visszafelé tavasszal, a még fakadás előtt álló villányi szőlők az elsők, amelyeket Magyar földön észrevesznek. Nyáron viszont a villányi tőkék fürtjei látják a legtöbbet a napot. Magyarul Villány a legdélebbi és a legnaposabb borvidékünk, ahol mind a Portugieser, mind a többi ott termesztett fajta kiválóan érzi magát, hiszen abszolút optimális éghajlati és talajadottságok vannak a szép, bár néhol meglehetősen nehezen művelhető lejtőkön.

 Kedves Tisztelt Olvasó! Ha idáig jutott az olvasással, akkor megérdemli, hogy eláruljam, hogy hogyan lett a Portugieser a Bock pincében PortaGéza.

 Bock József úr elmesélte, hogy a fajtát meghonosító sváboknak természetes volt a Portugieser név, viszont a magyar anyanyelvűeknek meglehetősen idegen volt a hangzás és nem is igazán tetszett. Ezért alakult ki az Oportó név, hiszen Porto spanyolul Oportó és mivel a fürt markáns kék színű, ezért a Kékoportó is elfogadottá vált. 2004-ben az EU csatlakozás után szóltak Brüsszelből, hogy nem kellene egy fajtát különböző neveken hívni és a Portugieser név visszaállítását javasolták. Villányban viszont a helyiek kreatívan magyarosították a Portugiesert és elnevezték PortaGézának – volt aki PortaGizinek. A borászatok címkéin természetesen a Portugieser szerepelt, viszont Bock József ragyogó érzékkel és némi kurucos bátorsággal felcímkézte és bevezette a PortaGéza nevet.

 Bock József úr – szerintem – nem csak kiváló szőlőtermelő, borász és menedzser a szó legjobb értelmében, hanem kiváló érzékű, kreatív, leleményes és bátor bormarketinges is egyben.

A PortaGéza név bevezetésével markánsan megkülönböztette a borát minden más Portugiesertől. A PortaGéza Villány legjobb dűlőinek a terméséből (Jammertál és az Ördögárok) készül, fél évet tölt fahordóban a palackozás előtt és olyan élményt ad a fogyasztójának, amit kevés bor kínál. Nem szeretem a szirupos borértékeléseket. Kicsit kivagyok a távolból felrémlő cseresznyés, mandulás, csokoládés meg egyéb illatoktól és zamatoktól. Szerintem ez a bor 100% komplex vörösborélmény, aminek a nagyon kellemes íze sokáig megmarad a szájban és még sokkal tovább az ember fejében a legjobb ízek között.

 A képen Bock József látható. A villányi pincéjében mintegy 1.500 hasonló illetve még sokkal nagyobb fahordó található, ahonnan évente közel 800.000 palack bort értékesítenek. Amúgy ő Villány legnagyobb munkaadója, hiszen közel 100 embernek ad munkát és a családjaiknak megélhetést.

Slusszpoén nincs?

De van.

Mindenki ismeri az időszámítás előtti római mondást, hogy „Hannibál ante portas”. A kiváló karthágói hadvezér olyan leleményes katona volt, hogy a bravúros húzásait ma is tanítják a katonai iskolákban és anno alkalmazták is az amerikaiak az öbölháborúban. A rómaiak végül legyőzték és ő megmérgezte magát, viszont a történelem egyik legismertebb rituáléja szintén közismert. A rómaiak az élet végső elpusztításának jeleként sót szórtak Karthágó földjébe, mondván, hogy a ledöntött köveket újra lehet építeni, de a besózott földön sohasem lesz újra élet.

Bock József igazi életteli ültetvényeken termeszti a csúcsborok alapanyagát. Nem sózza a földet – nem műtrágyáz, hiszen a műtrágya az kémiai só, a legtöbbnek a nevében is benne van. Kémiai vegyszereket sem használ, hiszen áttért az ökológiai gazdálkodásra. A megfelelő takarónövényekkel zölden tartott sorokban és a nem pusztított talajban megfelelő élet van, amiben a szőlő is jól érzi magát és képes megvédeni magát a kórokozók támadásától. A masszív, zömök, ellenálló tőkék bora így nem csak kivételesen finom, de bizonyosan nem tartalmaz vegyszermaradékot.

 A kiváló ökológiai termesztésből származó Bock-féle villányi Portugieser itt van a kapuk előtt.

PortaGéza ante portas…