Süteményben nem ismerünk tréfát
Kedvenc íróm – Karinthy Frigyes – híres mondása a „humorban nem ismerek tréfát”. Mint az AGRO Café kávéházmestere, azt az elvet vallom, hogy jó-jó a kávé, persze nagyon fontos, hogy iható legyen, sőt az se baj, ha annál kicsit jobb, de a sütemény az legyen jó. Mark barátom – ehetetlen muffinokon nevelkedett – édesszájú, társasági-kávéházi jampec, miközben tömi magába a sütiket, mindig azt mondogatja: „a süti olyan, mint a szex. a jó az isteni, a rossz meg csak egyszerűen jó”.
Karinthy is igazi kávéházi ember volt, ahol gyakorta olvasgatott és beszélgetett együtt legendás barátjával Kosztolányi Dezsővel. Nagyon megértették egymást, hiszen szinte egyidősek voltak és kölcsönösen tisztelték egymást. Biztos, hogy a kettőjük közötti tisztelet és szeretet hozzájárult munkásságuk kiteljesedéséhez. Meglepő, hogy Karinthy Frigyes milyen fiatalon írta meg a legismertebb és legtréfásabb művét, az Így írtok ti címűt. Érdekes egybeesés Karinthyval és Kosztolányival kapcsolatban, hogy mindketten 51 éves korukban haltak meg, súlyos betegségben és mindkettőjüket Svédországban gyógyították.
Amúgy ha már a magyar irodalom nagyságainál tartunk egy kávéházi süteményekről szóló írásban – a kávéházakban jó esetben az irodalomra fut ki minden téma, ahogy a kocsmákban, meg előbb utóbb minden beszélgetés politizálássá válik, de ez lehet, hogy csak olyan mesüge dolog, mint amikor Mark még gyerekkorában meglátott egy táblát, amire az volt írva, hogy Stark Mózes pék és aprósütemény. A kis Mark akkor azt mondta az apjának, hogy a Mózes bácsi pék, az rendben van, de hogy ő egy aprósütemény, az nem lehet más, mint mesügeség. A mondatokból nem mindig sikeredik kikeveredni, de lényeg a lényeg, hogy a két magyar íróóriásnak volt egy nagyszerű kortársa, aki Franciaországban írogatott és mit ad isten, ő is 51 évesen tolta el a biciklit. Marcel Proustra gondolok, akinek monumentális regénysorozata, „Az eltűnt idő nyomában” a világirodalom egyik legnagyobb remekműve. Finoman megjegyzem, hogy ez a mű – illetve ennek első kötete éppen most 100 éve jelent meg, 1913 november 13-án.
Ennek a regénynek, illetve az egész világirodalomnak az ikonikus, emblematikus része, amikor az elbeszélő egy madeleine süteményt merít a teájába és ennek ez íze felidézi benne a gyerekkor ízeit, hangulatát és emlékeit. A képen nem ilyen sütemény van, de aki elfogadta a hölgy kedves kínálását, abban bizonyára felelevenedtek kellemes emlékek a régi szép időkből.
« Vissza