Hegyközségek Nemzeti Kalácsa

Úgy indult a dolog, hogy mondtam a Mark gyereknek, hogy nézzed már, mekkora ötlet, hogy a hármas gyűjtő kartondobozra a korabeli Magyarország borászati térképét nyomták. Azt se tudtam, hogy van ilyen egyáltalán, bár miért pont ez ne lenne. Amúgy éppen 130 éve készítették azt a jó kis térképet, amit ötezer froncsiért repróban meg is lehet venni.

Lényeg a lényeg, hogy Szentpéteri Attilától kapott 3 palack közül a Kékfrankos rozé pillanatok alatt fogyott el. Igazából nem vagyok rozés, nekem egy bor legyen fehér vagy legyen vörös, meg talán életemben ittam már ennél is jobbat, de egyvalami biztos. Volt ebben a rozéban bőven svung meg frissesség, meg abszolút tiszta fajtajelleg, ami a rozékban talán erőteljesebb is, mint amikor a kékszőlőből vörösbort készítenek. Valszín itt van a kutya elásva, hogy a kékfrankos nem a kedvenc kékszőlőm, de ami ebben a fajtában van, azt a Szentpéteri borpincében bizonyosan kihozzák belőle. Összességében az van, hogy nagyot dob a palackon és a szép színű rozén a bátor, fiatalos címke, ami szakít a négyszögletű borcímkék ódivatú hagyományával. Miután nem vagyunk borsznobok, nekünk az is a praktikumos szolgálja, hogy nincs a palack ledugózva, egy csavarással kézzel nyitható a borosüveg. Egy szó mint száz, százszázalékosan fogyasztásra ajánlható ez a rozé, akárcsak a Sauvignon blanc, amivel a kis trippünket folytattuk. Az a helyzet, hogy mi a Markkal ezt a fajtát se szeressük. Nem nekünk való ez a név. Nekünk kicsit sznobbos, meg mi kicsit fűszeresebb pártiak vagyunk. De. A Szentpéteri borpince Sauvignon blanc bora is szerintünk 100% fogyasztásra ajánlott. Ebben is tökéletesen ott van a fiatalos svung és a 21. századi lendület. Természetesen tökéletesen tiszta ízű és tökéletesen fajtajelleges hibátlan bor. Ezt a Saivignon balac-t szárazként definiálja a borpince, de a nagyon-nagyon harmonikus savösszetételnek köszönhetően simán félszáraznak gondolnánk, vagyis ez egyáltalán nem az az éretlen szőlőből préselt szárazbor, ami olyan száraz, hogy arra azért inni kell – pestiesen szólva. Kérdeztem a Markot, hogy nekimenjünk frontálisan a vörösnek is, de végül abban maradtunk, hogy majd legközelebb, hiszen művelt alkoholisták vagyunk, a harmadik palackot sohasem bontjuk fel.

Viszont iszogatás és a bordícsérgetés közben szóba került, hogy milyen szépen művelt szőlők vannak manapság a Kunsági borvidék nagy részén. Ehhez képest miazhogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában (HNT) ez a borvidék brutálisan alulreprezentált. Nekem eléggé természetes ez a megnevezés, de a Mark hőbörgött, hogy miazhogy „tanácsa”, amikor a tanácsháza is már polgihivatal, a tanácselnök meg polgármester, meg a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) is felbomlott már vagy negyedszázada. Meg miazhogy „nemzeti”? Majd jól be lesz vezetve a nemzeti italbolt mi? Én meg mondtam a Marknak, hogy milyen jól sikerült elválasztani a rozét a szavinyontól a vajas kaláccsal (Rama harmóniással) úgyhogy szép szó a hegyközség, meg maradjon a nemzeti, viszont tanács helyett nekünk legyen inkább kalács, azt jónapot. Erre igyunk barátom…